Termékismeret népszerűsítése
Építőipari berendezések beszállítója, építőipari gépipari megoldásokat kínál 30 éve.
Nyelv
Építőipari berendezések beszállítója, építőipari gépipari megoldásokat kínál 30 éve.
Amikor a mérnökök és a helyszíni felügyelők a betonkeverő kapacitásáról beszélgetnek, a beszélgetés gyakran rossz helyen kezdődik. Sok vásárló először a közzétett hordótérfogatot nézi, majd egyből a motor típusára vagy az eladási árra ugrik. A helyszínen ez a sorrend problémákat okoz. A kapacitás nem a hordóra nyomtatott szám, hanem az a betonmennyiség, amelyet a keverő stabil ütemben képes forgatni, kiadagolni és megismételni szétválasztás, túlzott kiömlés, motor túlterhelés vagy a személyzet üresjárati ideje nélkül.
Megbízhatóbb kiindulópont maga a munka: mennyi betont kell óránként bedolgozni, milyen sűrűnek kell lennie a keveréknek, milyen messzire kell mozgatni a keverőt, van-e hálózati áram, és hogy a gép stabilan tud-e maradni a helyszínen található talajviszonyok között. A jelenlegi rangsorolási útmutatókban egy visszatérő pont, hogy a megadott dobtérfogat és a használható keverékkapacitás nem ugyanaz; a közzétett útmutatók általában jóval a névleges dobtérfogat alatt helyezik el a tényleges keverékkapacitást, gyakran a fele vagy nagyjából négyötöde körül, a keverő típusától és a keverék jellemzőitől függően.
A gyártók azért teszik közzé a hordó térfogatát, mert könnyen meghatározható. A helyszíni személyzetet a használható mennyiség érdekli, mert ez befolyásolja az öntés folytonosságát.
Egy keverődobnak szabad belső helyre van szüksége ahhoz, hogy az anyag felpöröghessen, felgyűrődhessen és újra a keverőzónába kerülhessen. Ha a dob túl magasra van töltve, három dolog történik gyorsan:
az adalékanyag már nem kering megfelelően;
az anyag felmászik a héjra és csomókban esik le, ahelyett, hogy egyenletesen keveredne újra;
A kiürülés lassúvá és zavarossá válik, különösen az alacsonyabb roskadású keverékek esetében.
Ezért sok műszaki útmutató elkülöníti a teljes hordótérfogatot a keverési kapacitástól vagy hozamtól . Számos jelenlegi forrás a gyakorlati keverési kapacitást lényegesen alacsonyabbnak írja le, mint a hordó névleges mérete, például egy 350 literes hordó körülbelül 250 liter keverékmennyiséget szállít, vagy egy hordozható keverő a megadott térfogat nagyjából fele-70–80%-át állítja elő, a géptől és a keverék sűrűségétől függően.
Terepi mérnöki szempontból a biztonságosabb szabály a következő:
Ha egy csapatnak óránként 1,2 m³-re van szüksége, és a keverő a tényleges keverési és helyszíni körülmények között adagonként csak 0,18–0,22 m³-t tud kiadagolni, akkor a döntés már nem csak a hordó méretéről szól. Ez ciklusidő problémává válik.
Gyakori hiba, hogy a keverő méretét a teljes projekt mennyiségéhez igazítják. A jobb módszer az, ha a szükséges óránkénti elhelyezési sebességhez igazítják.
Egy gyakorlati kiválasztási sorrend a következő:
Például egy csapatnak el kell helyeznie:
egy kis födémszakasz a befejezés megkezdése előtt,
a betonacél-torlódás előtti alapozási beton lassítja a hozzáférést,
egy szegély vagy útburkolati szakasz, mielőtt az előző szakasz merevedni kezdene.
Ez nem katalógusszám. Attól függ:
rakodási módszer,
munkások száma,
vízmérési fegyelem,
a keverőtől az öntésig tartó távolság,
kisülési elrendezés,
takarítási megszakítások.
Ez megadja a célként kibocsátott mennyiséget adagonként.
A valós helyszínek nem úgy viselkednek, mint a laboratóriumi ütemtervek. Ha a számítás szerint egy csapatnak 0,20 m³-re van szüksége tételenként, akkor egy olyan gép, amely tiszta, vízszintes, jó teljesítményű körülmények között csak 0,20 m³-t kezel, már alulméretezett.
A jelenlegi, vezető méretezési oldalak gyakran azt javasolják, hogy a teljes szükséges mennyiségből és a gyártási gyakoriságból induljunk ki, ahelyett, hogy csak a címke méretéből indulnánk ki. Ez az általános irány helyes, de sokan megállnak, mielőtt megvitatnák, hogy mi csökkenti a tényleges gyártási mennyiséget a helyszínen: merev keverékek, egyenetlen talaj, rossz berakodási sorrend és a keverőtől a zsaluzatig tartó hosszú szállítási távolság.
A hordozható dobkeverők kényelmetlen, de hasznos helyet foglalnak el. Alkalmasak ismételt kisebb öntésekre, javítási munkákra, betonblokkok megtámasztására, alapozásokra, foltozó lapok építésére, szegélyek építésére és könnyű kereskedelmi munkákra, ahol a kész keverékhez nehéz hozzáférni, vagy a szükséges mennyiség túl kicsi ahhoz, hogy egy teherautót hozzon.
A korlátjuk nem pusztán a teljes hozam. Hanem az ismétlés alatti hozam .
Egy hordozható keverőn a valósághű adagot négy kölcsönhatásban álló tényező alakítja:
Egy nedves, könnyen bedolgozható keverék nagyobb töltöttségi százaléknál könnyen foroghat és ürülhet. Egy merevebb szerkezeti keverék nagyobb adalékanyag-szemcsékkel csökkenti az egyenletesen bekeverhető térfogatot. Egyes szakmai útmutatók megjegyzik, hogy a merev keverékek jelentősen csökkenthetik a felhasználható térfogatot a folyékonyabb keverékekhez képest.
A rosszul osztályozott adalékanyag hajlamos áthidalódni és könnyebben szétválni a kisebb dobokban. A nagyobb kövek a kompakt keverőkben a szabad mozgást is csökkentik, különösen akkor, ha a lapátok sekélyek vagy kopottak.
A kézzel betöltött zsákos anyagok szabálytalan időzítést és gyakran szabálytalan vízadagolást eredményeznek. Emiatt a névleges tételméret kevésbé releváns, mint az ismételhetőség.
Egy olyan gép, amelyik csak időnként képes egy elfogadható adaggal dolgozni, nehézségekbe ütközhet, ha két-három órán keresztül folyamatosan kell működnie. A motor melegedése, a szíjcsúszás, a csapágyak hőmérséklete és a kezelő fáradtsága elkezdi befolyásolni a teljesítményt.
Emiatt egy 120 literes, 160 literes és 190 literes keverőgépeket összehasonlító vásárlónak nem csak azt kell kérdeznie, hogy „Mennyi fér a dobba?”, hanem inkább azt, hogy „Mennyi betont tud ez a berendezés kiadagolni 10-15 percenként a teljes műszak alatt anélkül, hogy az állag változna?”
Nem. Egy nagyobb keverő növeli az elméleti teljesítményt, de egyben megváltoztatja a működési burkológörbét is.
Egy a legénység számára túl nagy hordó a következőket okozhatja:
hosszabb rakodási idő kötegenként,
rosszabb vízszabályozás,
lassú kézi ürítési kezelés,
több holtidő a tételek között,
nagyobb tolóerő és rosszabb manőverezhetőség,
nagyobb instabilitás egyenetlen talajon történő mozgatáskor.
Egy kisvállalkozó, aki rövid szakaszokban betonozza a térköveket vagy szakaszosan építi az alapokat, időt veszíthet egy olyan keverővel, amely meghaladja a munkamennyiséget. Ezzel szemben egy valamivel kisebb, de könnyen áthelyezhető, szintezhető és újratölthető keverő nagyobb nettó óránkénti teljesítményt nyújthat.
Ez az oka annak, hogy egyes régóta fennálló útmutatók a kisebb, 60 literes gépeket alkalmankénti kisebb munkákkal, a 120–190 literes osztályokat pedig gyakoribb, közepes méretű helyszíni használattal kötik össze, különösen ott, ahol rendszeres áram áll rendelkezésre. A tág méretezési elképzelés hasznos, de önmagában túl durva a mérnöki döntésekhez. A személyzet ritmusa és a szállítási útvonal ugyanolyan fontos.
